Elkészült a Roland Garros főtáblája

2018. május 25. - Gyarmati Márió

Elkészült a 122. Francia Nyílt Teniszbajnokság férfi egyes versenyének a főtáblája, aminek Nadal egészen biztos, hogy örül, ugyanis könnyű ágat kapott, viszont Zverev és Thiem már kevésbé, ugyanis ők egy negyedbe kerültek. A genfi tornán brillírozó Fucsovics első körös ellenfele Vasek Pospisil lesz.

 

Tovább

Nadal világelsőként megy Párizsba

Nadal az újabb tornagyőzelemnek köszönhetően visszaszerezte a trónt, így 2014 után ismét világelsőként megy Párizsba. A füves pályás szezonra készülő Federer-t 16 évvel ezelőtt jegyezték először a top 10-ben, melynek azóta három kisebb megszakítást leszámítva, állandó tagja. Annak ellenére, hogy Djokovic az elődöntőig menetelt, 11 év után kicsúszott a top 20-ból.

 

Tovább

Federer ismét világelső

Megérkezett a Madrid Open után frissen kiadott világranglista. Nadal a negyeddöntős vereség miatt elveszítette a világelsőséget, amit ezáltal újra Federer birtokol. A harmadik Masters címét megszerző Zverev megerősítette pozícióját a két klasszis mögött, miközben Thiem egy helyet rontott, Shapovalov pedig top 30-as lett.

Tovább

Elkészült a római torna főtáblája

A Garros előtti utolsó Masters nem tartogat sok izgalmat, bár ez tavaly is így volt, aztán menet közben Thiem és Zverev robbantott. Idén sem bízhatunk másban, csak a generációváltás két zászlóvivőjében.

Tovább

Rekordok, amiket Nadal még megdönthet

A lista vegyes, ugyanis van olyan rekord, amit egészen biztos, hogy meg akar dönteni, viszont olyan is van, amiről valószínűleg nem tudja, hogy esélyes rá. Egy páratlanul sikeres karrier derekán nehéz olyan mutatókat találni, amiben még nem ő legjobb, viszont az lehet, de mivel hajtott a kíváncsiság, neki leselkedtem a feladatnak, melynek kapcsán 12 tétel gyűlt össze.

 

Tovább