Wimbledon és Montreal között

Zajlottak az események a nyári szünetben is

2017. augusztus 06. - Gyarmati Márió

A vártnál sokkal eseménydúsabban zajlott a wimbledoni torna és a montreali verseny közötti három hét, így szinte a nyári szünet idén háttérbe szorult. Ez alatt az idő alatt Djokovic és Wawrinka bejelentette, hogy idén már nem játszik, miközben Murray szereplése továbbra is kérdéses. Zverev a pihenő közben új edzőt szerződtetett, aki az amerikai tornákon fogja majd őt segíteni. Clijsters és Roddick bekerült a Hírességek csarnokába, de szerencsére magyar vonatkozása is van az elmúlt heteknek, ugyanis most már biztos, hogy Fucsovics Marci Wimbledon után a US Open-en is főtáblás lesz.

Embed from Getty Images

Kereken három hét telt el a wimbledoni döntő óta, ami után az élmezőny mindig nyári szünetre vonul és csak Montrealban tér vissza. Általában ilyenkor szinte megáll az élet, alig történik valami a Tour háza táján. Az idei szünet azonban kivétel volt, ugyanis szinte minden napra jutott egy fontos hír, esemény vagy bejelentés, így az elmúlt időszak szinte olyan eseménydúsan telt el, mintha nem is lett volna szünet. 

Embed from Getty Images

Juan Carlos Ferrero csatlakozott Alexander Zverev szakmai stábjához. Az egykori világelső és az ifjú tehetség egyelőre rövid távú megállapodást kötött egymással, ami csak az észak-amerikai keménypályás szezonra szól. A közös munkát éppen a héten zajló washingtoni tornán kezdték meg, az esetleges folytatásról pedig a US Open után döntenek majd. Zverev jelenleg nyolcadik a világranglistán, az idei évben már három tornagyőzelmnél tart, legnagyobb sikere a római mester verseny megnyerése volt. Egy esetleges hosszú távú együttműködés nagyon izgalmas és gyümölcsöző lehet kettejük számára, főként salakon, ahol Ferrero karrierje legnagyobb sikereit aratta és ahol Zverev kezdi megvillantani a tehetségét.

Embed from Getty Images

Mint azt már korábban megírtam, a július 17-én kiadott ATP világranglistán karrierje során először Fucsovics Marci bekerült a top 100-ba, ami azt megelőzően magyar játékosnak 2003 márciusában sikerült utoljára. Marci a következő héten sajnos visszacsúszott a 110. helyre, de ennek ellenére is van miért örülni, ugyanis pont a legjobbkor érte el karrierje legelőkelőbb helyezését, aminek köszönhetően a wimbledoni torna után a US Open-en is főtáblásként indulhat majd. A magyarázat pedig nagyon egyszerű, ugyanis a wimbledoni torna után kiadott ranglista alapján szokták összeállítani az év utolsó Major tornájának a főtáblás mezőnyét.

Embed from Getty Images

Kim Clijsters-t és Andy Roddick-ot visszavonulásuk után öt évvel választották be a Hírességek Csarnokába. Clijsters pályafutása során négy major tornát nyert meg, háromszor a US Open-en (2005, 2009, 2010) és egyszer az Australian Open-en (2011) tudott diadalmaskodni. Az egykori belga kiválóság karrierje során két ízben, összesen 19 héten át vezette a női világranglistát. Andy Roddick – aki máig az utolsó amerikai Major bajnok – karrierje egyetlen Major címét hazai közönség előtt aratta, még 2003-ban. Az amerikai játékos abban az évben brillírozott a pályán, ugyanis a US Open győzelme mellett Ausztráliában és Wimbledonban is a legjobb négyig jutott. Az augusztusi Masters tornákon pedig legyőzhetetlennek bizonyult, ugyanis megnyerte mind a két versenyt, ami azóta csak Rafa Nadal-nak sikerült. Roddick legnagyobb ellenfele pályafutása során Roger Federer volt, aki ellen 3-21-es mérleggel zárt. 2003-as Us Open bajnoki címe után még négy Major döntőt vívott, amiket egyaránt Federer ellen veszített el. Karrierje utolsó mérkőzését legnagyobb sikerének helyszínén, Flushing Meadows-ban játszotta del Potro ellen, akivel még utoljára szoros csatát vívott.

Embed from Getty Images

Novak Djokovic közösségi oldalán jelentette be, hogy könyöksérülése miatt idén már nem versenyez. A szerb kiválóságot hónapok óta kisebb – nagyobb sérülések hátráltatják, amik közül a legsúlyosabb a sérült jobb könyöke, ami miatt a Berdych ellen wimbledoni negyeddöntőt is kénytelen volt feladni. Djokovic-ot a torna során már egy korábbi mérkőzésen is ápolni kellett, igaz akkor a válla miatt. A tavalyi Roland Garros győzelme óta a szerb csak árnyéka önmagának, ennek ellenére a salakszezon során voltak biztató jelek a feltámadására, de ez végül mégsem történt meg, mint most kiderült, ehhez jelentősen hozzájárult a szóban forgó könyöksérülés is. Nole ebben a helyzetben aligha hozhatott volna bölcsebb döntést a pihenést illetően, mert nem csak fizikálisan kell rendbe jönnie, hanem lelkileg is fel kell majd töltődnie, ami nem csoda, hiszen a 2014-es wimbledoni torna és a 2016-os Roland Garros között a férfi tenisz legdominánsabb időszakát produkálta. Azt viszont a bejelentés után rögtön leszögezte, hogy 2018-as visszatérésekor is Andre Agassi marad az edzője. Azáltal, hogy a szerb kihagyja az idei US Open-t, egy 2005 óta fennálló sorozatot szakít meg, ami zsinórban 51 Major indulást jelent.

Embed from Getty Images

Roger Federer már megérkezett Kanadába, de néhány nappal ezelőtt még Zürichben készült az észak-amerikai keménypályás tornákra, ráadásul nem is akárkivel, hanem Fucsovics Mártonnal. Federer 2011 után tér vissza Montrealba, ahol győznie még sohasem sikerült neki, igaz a tornát korábban már 2004-ben és 2006-ban is megnyerte, de akkor mindkét alkalommal Torontóban tudott diadalmaskodni. Arról még jelenleg nem lehet tudni, hogy a következő héten Cincinnati-ben is rajthoz áll majd, de erre egészen jók az esélyek, ugyanis a viadalt korábban már hétszer megnyerte.

Embed from Getty Images

Djokovic-hoz hasonlóan Stan Wawrinka sem fog már idén pályára lépni, ugyanis a svájcira egy térdműtét vár, amit már nem halogathat tovább. Először arról volt szó, hogy csak a két mester versenyt hagyja ki annak érdekében, hogy a US Open-re – ahol idén ő a címvédő – a körülményekhez képest megfelelő formában érkezzen, de végül az orvosaival közösen úgy döntött, hogy kihagyja a szezon hátralévő részét és műtétnek veti alá magát. Wawrinka a Roland Garros-on még döntőt játszott, viszont azt követően Queen’s-ben és Wimbledonban is az első fordulóban búcsúzott. A svájci már a wimbledoni tornán elszenvedett veresége után is beszélt a térdsérüléséről, ami már a tavalyi év óta hátráltatja őt.

Embed from Getty Images

Egyre jobban fogyatkozik az élmezőny Montrealban, ugyanis Andy Murray is lemondta a részvételt, mert a skót világelső még mindig ugyanazzal a csípősérüléssel bajlódik, amivel már a wimbledoni tornán is küzdött. Murray karrierje során eddig háromszor tudta megnyerni a tornát, Montrealban kétszer (2009, 2015) Torontoban pedig egyszer (2010). Arról, hogy Cincinnati-ban indul-e, még nincs információ, mindenesetre az idei szereplése neki is kérdéses.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teniszhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3212723746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.