Sorsoltak Cincinnatiben

2017. augusztus 15. - Gyarmati Márió

A héten Ohio-ban folytatódnak a küzdelmek, ahol a US Open előtti utolsó nagy felvonás következik. A sérülések miatt igencsak megfogyatkozott a mezőny, ugyanis a top ötből csak Nadal indul el, aki újbóli világelsőségét akár tornagyőzelemmel is ünnepelheti. A spanyol mellett még a kiváló formában lévő Zverev-nek lehetnek komoly győzelmi esélyei, de a múlt hét eseményeit tekintve nyerhet akár egy meglepetés ember is, úgyhogy a héten sem fogunk unatkozni.

Embed from Getty Images

A montreali torna sorsolását követően a főtáblára nézve abban bíztam, hogy a helyzet Cincinnati-ban talán valamivel majd jobb lesz, ugyanis a sérülések miatt Kanadába foghíjasan érkezett a mezőny. A verseny alatt azonban kiderült, hogy Murray továbbra sem épült fel a sérüléséből, így újabb tornát hagy ki, majd nem sokkal később Cilic is jelezte, hogy címvédőként kénytelen távol maradni a küzdelmektől. Ennek következtében az év leggyorsabb borítású Masters versenyét a tavalyi döntősök nélkül rendezik meg, de nem lesz más a helyzet New York-ban sem. Akkor már elég borús volt a hangulatom, amin a vasárnapi döntőben látottak sem javítottak. Nem volt nehéz ugyanis észrevenni Federer mozgásán és szerváin, hogy valami gond van. Ennek ellenére bíztam benne, hogy el tud indulni Cincinnati-ben, de a tegnap esti bejelentés ezt sajnos megcáfolta. Jelenleg ott tartunk, hogy a top ötből csak Nadal vállalta a szereplést, a top 10-ből pedig csak négyen (Nadal, Thiem, Zverev, Raonic) vannak ott. Ha a tendencia így folytatódik, akkor a US Open-re elfogynak a top 10-es játékosok. A nagy négyesből csak Nadal van ott Ohio-ban, ami utoljára a tavalyi torontói tornán fordult elő, részben az Olimpia miatt. Akkor a későbbi győztes, Djokovic volt az egyedüli induló közülük. Andy Murray és Roger Federer visszalépése miatt pedig biztossá vált, hogy jövő héttől – 2014 után – ismét Rafa Nadal lesz a világelső.

Lehetséges negyeddöntős párosítások:

[1] Rafael Nadal – [8] Jo-Wilfried Tsonga

[3] Dominic Thiem – [5] Kei Nishikori

[6] Milos Raonic – [4] Alexander Zverev

[7] Grigor Dimitrov – [13] Jack Sock

 

Embed from Getty Images

A torna első kiemeltje a nyitómérkőzésén Gasquet ellen fog majd pályára lépni, akivel szemben 14-0-ás mérleggel rendelkezik. A két játékos legutóbb a 2015-ös bázeli torna elődöntőjében játszott egymás ellen. A második fordulóban nagy valószínűség szerint azzal a Gilles Muller-rel kell majd megküzdenie, aki néhány héttel ezelőtt egy heroikus ötszettes csatában győzte le őt a wimbledoni torna negyedik körében. A torna 2013-as bajnokának adott esetben, a legjobb nyolc között sem lesz könnyű dolga, ugyanis az ő negyedében van Tsonga és Kyrgios is, akivel nagy valószínűség szerint játszani fog majd. Ha Rafa túljut a saját negyedén, akkor az elődöntőben talán egy kicsit fellélegezhet majd, ugyanis a felső ág alsó negyedében a legveszélyesebb ellenfél Thiem vagy Carreno Busta lehet. A tábla ezen részén van még Robin Haase is, aki a múlt héten Montrealban az elődöntőig jutott. Ez a torna is tartogat még néhány meglepetést magában, ezért lehet, hogy most is kijön majd a holland számára a lépés. Abban az esetben, ha Rafa ismét döntőbe jut, akkor karrierje második Cincinnati fináléjában a montreali győztes Zverev-vel vagy esetleg egy meglepetés emberrel csaphat majd össze a végső győzelemért. Zverev mellett az alsó ágon van még Dimitrov, Isner, Berdych és Raonic is, akik még potenciális ellenfelek lehetnek, de a múlt heti formájukat nézve, még tőlük is meglepetés lenne egy újabb Masters finálé.

 Embed from Getty Images

A torna negyedik kiemeltje, aki Washington (ATP 500) után, múlt héten Kanadában is átgázolt a mezőnyön, az első fordulóban Frances Tiafoe ellen kezdi majd meg az ohio-i szereplést. A két ifjú játékos karrierje során eddig két alkalommal találkozott egymással (2017 Australian Open és Wimbledon), melyekből mind a kétszer a német hagyta el győztesen a pályát. A második körben már jóval nehezebb ellenfél jöhet vele szembe, ugyanis nagy valószínűség szerint John Isner lesz majd a következő rivális, akit le kell majd győznie. A negyeddöntőben Raonic, esetleg Bautista Agut lehet a legkomolyabb ellenfele. A legjobb négy között az alsó ág alsó negyedéből Dimitrov, Sock, esetleg Berdych érkezhet. A döntőt pedig papírforma szerint Rafa ellen vívhatja majd meg. Az ifjú tehetség idáig három alkalommal játszott a spanyol ellen, amiből a legemlékezetesebb csatájukat az idei Australian Open-en vívták meg, ahol Nadal 1-2-es szetthátrányról tudott fordítani egy négy órán át tartó küzdelem során. Legutóbb Kaliforniában játszottak egymás ellen, ami nagyon sima mérkőzésnek bizonyult, ugyanis Rafa 70 percnyi játékot követően 6-1, 6-1-re nyert.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teniszhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9512748318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.