Nagy valószínűséggel Murray szezonjának is vége

2017. szeptember 08. - Gyarmati Márió

Andy Murray közösségi oldalán jelentette be, hogy az idei évben valószínűleg már nem versenyez. Az egykori világelső a füves pályás szezon óta csípősérüléssel küzd, ami miatt Wimbledon óta nem lépett pályára. A bejelentést követően Murray lett a negyedik olyan top tízes játékos, akinek a szezon sérülés miatt idő előtt véget ér.

 

Murray a közleményében azt írta, hogy az elmúlt hetek során a csípője miatt több specialistával is konzultált, majd ezt követően a csapatával közösen döntött a pihenő szükségességéről, szem előtt tartva a hosszú távú szövődmények elkerülését is. A skót egyúttal bejelentette azt is, hogy előreláthatólag jövő januárban, Brisbane-ben fog majd visszatérni. Murray az állapota miatt szinte kizártnak tartja, hogy az októberben megrendezésre kerülő China Open-en (ATP 500), valamint a Shanghai Rolex Masters-en versenyezni tudjon, továbbá nagy valószínűség szerint a novemberi tornákon (Bécs és Párizs) sem fog majd rajthoz állni, melyeken szintén ő a címvédő.

A skót a wimbledoni torna negyeddöntőjében, a Sam Querrey elleni mérkőzésen játszott utoljára, ahol 2-1-es szettvezetést követően a csípője nem bírta tovább a terhelést, ami után Murray már csak becsületből maradt a pályán, ugyanis a sérülés mértéke miatt esélye már nem volt a győzelemre, így az amerikai könnyedén fordítani tudott ellene. Az egykori világelső a nyári szünet után először a kanadai, majd ezt követően az ohioi versenytől is visszalépett, végül a US Open-en sem indult el. Murray a visszalépésének az időzítésével ráadásul óriási felháborodást keltett, ugyanis csak a sorsolás elkészülése utáni napon jelezte a szervezők felé, hogy nem tud játszani, amikor már nem lehetett változtatni a főtáblán, így Federer és Nadal egy ágon maradt.

 

Murray tavaly a wimbledoni torna megnyerését követően a US Open-en a negyeddöntőig jutott, ahol Kei Nishikori szetthátrányból fordítva legyőzte őt. A skót ezt követően tőle soha nem látott menetelésbe kezdett, melynek során zsinórban öt tornát - és 25 mérkőzést - nyert meg (China Open, Shanghai Masters, Vienna Open, Paris Masters, ATP World Tour Finals), ami mellé 4500 ranglistapontot is gyűjtött, aminek következtében pályafutása során először, megszerezte a világelsőséget is.

A tavalyi menetelésnek és a rövid téli pihenőnek azonban a regenerálódás és a következő szezonra való felkészülés látta a kárát, aminek a hiánya végül sorozatos sérülésekhez és egy katasztrofális szezonhoz vezetett. A skót az idei évben 11 tornán indult, melynek során 35 mérkőzést játszott, amiből 10 alkalommal vesztesen hagyta el a pályát. Az év elején a dohai tornán Djokovic-csal még óriási döntőt vívott, majd ezt követően Ausztráliában hamar kiesett (4. kör). A melbournei fiaskó után néhány héttel szezonbeli egyetlen tornagyőzelmét Dubaiban (ATP 500) szerezte meg. Az év első Masters versenyén, Indian Wellsben már a nyitókörben búcsúzott, ezt követően pedig Miamitól könyöksérülés miatt visszalépett. A salakos felvezető tornák során alig nyert mérkőzést, majd nagy meglepetésre a Garros-on az elődöntőig jutott. A füves pályás szezonban két tornán vett részt, melyeken egyaránt címvédő volt. Queen’s-ben azonnal kiesett, viszont Wimbledonban a negyeddöntőig jutott, ahol a Querrey elleni mérkőzésen 2-1-es szettelőnynél a csípője fokozatosan megadta magát, így végül címvédőként a legjobb nyolc között búcsúzni kényszerült. A csípője ezek után sem javult, így a nyári szünet utáni keménypályás tornákról is kénytelen volt egymás után visszalépni. Végül a US Open-t is lemondta, de az időzítés miatt óriási botrány alakult ki körülötte.

A bejegyzés trackback címe:

https://teniszhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr6512810850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.