14 éve a világranglista élén II.

2018. február 17. - Gyarmati Márió

Az elmúlt 14 évben Federer, Nadal, Djokovic és Murray uralta a világranglistát, amivel a legnagyobb dominanciát építették ki a rangsor 1973 óta íródó történetében. A 14. évforduló alkalmából két részes összeállításban elevenítem fel ennek a korszaknak a legfontosabb állomásait. A második részben a 2011 és 2017 közötti szezonok kerülnek górcső alá, melyben Djokovic Federer és Nadal fölé emelkedett.

 

2011 januárjában, közvetlen az Australian Open előtt még egyáltalán nem látszott, hogy ki, és mikor fog véget vetni Federer és Nadal uralmának, akik szokás szerint favoritként érkeztek Melbourne-be. Miközben a teniszvilág jelentős része a két évvel ezelőtti finálé visszavágójára készült, Djokovic egészen elképesztő teniszt játszva gázolt végig a mezőnyön, többek között Federer-t is legyőzve. A szerb nagyon magabiztosan teniszezett az év első GS-én, melyen csak egy szettet veszített. Ausztrália után már nem az volt a kérdés, hogy Djokovic felért-e Federer és Nadal szintjére, hanem az, hogy ezt a formát hányszor tudja majd előhúzni az elkövetkezendő tornák - és évek - során, illetve mennyire tud majd konkurálni a két dominátorral szemben, akik közül az egyiknek Ausztráliában nem volt ellene fegyvere.

A szerb a második Major címét követően olyan menetelésbe kezdett, mely McEnroe 1984-es szezonját is felülmúlta. Djokovic Wimbledonban tette fel a koronát szezonjára, mikor a torna megnyerésével a világelsőséget is elhódította. 2011 volt az az év, melyben Federer és Nadal egyeduralkodása Djokovic előretörésével véget ért. Ezt követően ő volt az a játékos, akit a többieknek le kellett győznie, így a svájci és a spanyol számára is új helyzet állt elő. 2012-ben és 2013-ban a nagy négyes viszonylag megosztva uralkodott, de 2014 nyarától Nole soha nem látott menetelést produkált, mely két éven át tartott. Ennek a periódusnak a lezárta után, 2016 második felében Murray ideje is elérkezett, aki második wimbledoni címét követően az őszi tornák besöprésének a végén világelső lett. 2017 viszont nagy változást hozott, ugyanis az előző évben komoly sérülésekkel küzdő Federer és Nadal a mélypontról visszatérve régi önmagát idézve uralta a versenyeket, és osztotta fel egymás között a GS címeket.

 

2011.01.10.: Soderling második alkalommal is beférkőzött a nagy négyes közé. A svéd újfent a negyedik helyet foglalta el a rangsorban Murray előtt. Ezen kívül a top 10-ben nem történt érdemleges változás.

2011.01.31.: Az év első GS tornáját követően - melyen Djokovic karrierje második Major címét nyerte meg – a ranglistát továbbra is Nadal (12,390) vezette Federer (7,965) és Djokovic (7880) előtt. Soderling az Australian Open-t követően is megőrizte negyedik helyét a második melbournei fináléját is elbukó Murray előtt.

2011.03.21.: Az Indian Wells-i tornát követően Federer a második helyről a harmadikra csúszott vissza, így 2003 novembere után először kerül ki a top 2-ből. Helyét a versenyt megnyerő Djokovic vette át, aki már 18 mérkőzés óta veretlen volt.

2011.04.04.: Murray visszaszerezte a negyedik helyet Soderling-től, ami által ismét a nagy négyes foglalta el az első négy pozíciót. A kétszeres Garros döntős 12 héten keresztül volt a negyedik helyen, amivel 2008 szeptembere óta a kvartetten kívüli legsikeresebb játékosnak bizonyult.

2011.06.13.: A hatszoros Garros bajnok Nadal elsőségének a 100. hetébe lépett, amivel a nyolcadik olyan világelső lett, aki eltudta érni ezt a mérföldkövet.

 

2011.07.04.: A szezont domináló Djokovic a wimbledoni bajnoki címmel együtt a világelsőséget is megszerezte, amivel első szerb teniszezőként, az Open-éra 25. világelsője lett. Nadal így 56 hétnyi uralkodást követően kénytelen volt búcsút inteni a trónnak. Az Australian Open-t is megnyerő szerb egy egyedülálló menetelést követően lett világelső, melynek során McEnroe '84-es dominanciáját is felülmúlta. Djokovic az évet egy 41 mérkőzésből álló győzelmi sorozattal kezdte, melynek során hét tornát nyert meg, amiből egy GS és négy Masters volt. A menetelés a Garros elődöntőben a Federer elleni találkozón ért véget.

McEnroe is hasonlóan kezdte a '84-es szezont, csak ő kihagyta a melbournei tornát, ami után a két Davis Kupában lejátszott mérkőzést is beleszámítva, 39 összecsapást húzott be zsinórban, mely alatt 7 trófeát gyűjtött. Az amerikai menetelése a legrosszabbkor, a Garros döntőben 2-0-ás szett előnynél ért véget. A mérkőzést Ivan Lendl fordította meg ellene, aki korábban elveszítette mind a négy GS fináléját. Annyi közös van még a szerb és az amerikai teniszező szezonjában, hogy a párizsi vereség után behúzták Wimbledont és a US Open-t is a világelsőséggel együtt. A rangsort a nyári szünet előtt Djokovic 13,285 ponttal vette át, akit Nadal (11,270), Federer (9230) valamint Murray (6,855) követett.

2011.10.17.: A Sanghai Masters után, melyet az előző évi finalista Federer kihagyott, visszacsúszott a negyedik helyre, így 2003 júliusa után (első GS győzelmét követően) először került ki a top 3-ból. A svájci helyét a Kínában címet védő Murray vette át.

2011.12.31.: Djokovic (13,630) karrierje során először zárta világelsőként a szezont, amivel a férfi tenisz 16. év végi elsője lett. A szerb mögött Nadal (9,595) és Federer (8,170) végzett, aki nyolc év után (2003-2010) került ki az év végi top 2-ből. A negyedik helyen zsinórban negyedszerre is Murray (7,380) zárt.

 

2012.07.09.: Hetedik wimbledoni címével Federer a világelsőséget is megszerezte, amivel egyből beállította Sampras rekordját, aki pályafutása során összesen 286 héten keresztül volt világelső. Federer 2010 januárja után tudott ismét GS bajnok lenni, a világelsőséget pedig 2010 júniusa után hódította el. A svájci klasszis, aki Sampras után a második hétszeres bajnok lett a tenisz szentélyében, az évet egy Australian Open elődöntővel kezdte, ami után megnyerte a rotterdami, a Dubai-i, és az Indian Wells-i tornát is. Mivel salakon is eredményes tudott maradni (Madrid: győzelem, Róma és Garros: elődöntő), Wimbledonba érve a világelsőség közelébe került. A svájci az elődöntőben a ranglistát vezető címvédő Djokovic-ot győzte le, majd a fináléban Murray-t, aki így karrierje negyedik döntőjét is elveszítette. Wimbledon után a rangsort Federer (11,075) vezette Djokovic (11,000) és Nadal (8,905) előtt, akiket Murray (7,460) követett.

2012.07.16.: Federer világelsőségének a 287. hetébe lépve megdöntötte Pete Sampras rekordját, amivel a leghosszabb ideig regnáló világelső lett.

2012.10.15.: A svájci elsőként a férfi világelsők közül elérte a 300-as mérföldkövet is. Az összesített örökranglistán ekkor már csak Martina Navratilova (332) és Steffi Graf (377) előzte meg.

2012.11.05.: Federer a londoni világbajnokságra érve elveszítette az elsőséget, melyet ismét Djokovic vett át, aki a döntőben legyőzve őt, bebiztosította magának az év végi vezető helyet.

2012.12.31.: Sorozatban másodszor Djokovic (12,920) zárja az élen a szezont, akit Federer (10,265), Murray (8000) és Nadal (6,690) követett, aki hét év után csúszott ki a top 2-ből.  A nagy négyes a 2009-es szezon után az egész évet a ranglista első négy pozíciójában töltötte. A kvartett történetében most fordult elő először, hogy mindenki tudott egy éven belül GS-t nyerni. Djokovic vitte az Australian Open-t, Nadal a Garros-t, Federer Wimbledon-t, míg Murray a US Open-t.

 

2013.01.28.: Miután Nadal sérülés miatt a US Open után az Australian Open-t is kihagyni kényszerült, a negyedik helyről az ötödikre csúszott vissza a ranglistán, amit az Ausztráliában elsőként triplázni tudó Djokovic (12,920) vezetett Federer (10,265) és Murray (8,480) előtt. Négy éven belül a harmadik fináléját is (2010, 2011, 2013) elbukó skót mögé Ferrer jött fel a negyedik helyre (6,865). Az ötödik Nadal-nak ekkor 5400 pontja volt. Azzal, hogy a spanyol elveszítette a negyedik helyét, a nagy négyes 94 hét után kiszorult az első négy pozícióból.

2013.04.01.: A salakszezon kezdete előtt Federer és Nadal a harmadik, illetve az ötödik helyre csúszott vissza, így 2005 júliusa után először egyszerre kerültek ki a top 2-ből, amivel egy bő 7,5 éves időszak zárult le.

2013.09.23.: Djokovic világelsőségének a 100 hetébe lépett, amivel kilencedik játékosként érte el ezt a mérföldkövet.

2013.10.07.: Annak ellenére, hogy Nadal kikapott Djokovic-tól a pekingi torna döntőjében, átvette a szerbtől a világelsőséget, amivel karrierje során harmadszor került a trónra. Rafa februárban egy hat hónapos kihagyást követően tért vissza az ATP Tour-ra, ahol újult erővel nagy menetelésbe kezdett, melynek során öt Masterst (abból négyet zsinórban) és két GS-t (Roland Garros és US Open) nyert meg. A spanyol dominanciája a salakszezont követően az augusztusi észak-amerikai keménypályás tornákon folytatódott, amin veretlenül gázolt át a mezőnyön, amit legutóbb Roddick (2003) tudott megcsinálni (Montreal – Cincinnati – US Open tripla). Rafa (11,160) mindössze negyven ponttal vette át a vezetést Djokovic-tól (11,120), akit Murray (6,895) és Ferrer (6,710) követett. A sérüléssel és motivációs gondokkal küzdő Federer ekkor már csak a hetedik (4,515) volt.

2013.12.31.: Az évet pályafutása során harmadszor (2008, 2010, 2013) Nadal (13,030) zárta az élen, akit Djokovic (12,260) és Ferrer (5,800) követett, akinek ez volt karrierje legelőkelőbb év végi ranglistás helyezése. Mögöttük 5,790 ponttal Murray végzett. A hatodik pozícióban lévő Federer (4,205) 10 év után csúszott ki a szezon végi top háromból.

 

2014.01.27.:  Az elveszített Australian Open döntőt követően továbbra is Rafa (14,330) maradt az élen, akit Nole, (10,620) és az újdonsült GS győztes Wawrinka (5,710) követett, aki legjobb ranglistás helyezését szerezte meg. Murray és Federer az év első GS tornáját követően 2-2- helyet rontottak a helyezésükön. A skót a hatodik (4,720), míg a svájci a nyolcadik (4,355) pozícióba csúszott vissza.

2014.07.07.: Akárcsak 2011-ben, Djokovic most is a wimbledoni diadallal együtt szerezte meg a világelsőséget. A szerb kiválóság óriási csatát vívott a hétszeres bajnok Federer-rel, aminél stílusosabban talán nem is szerezhette volna meg a címeket. Nole Wimbledon-t követően 13,130 ponttal vezette a ranglistát Rafa (12,670) és Roger (6,100) előtt, aki a fináléba jutásnak köszönhetően jött fel a harmadik pozícióba.

2014.12.31.:  A 2014-es évet Djokovic (11,360) zárta elsőként, akinek ez volt karrierje harmadik év végi vezetése. A szerb mögé Federer (9,775) zárkózott fel, aki mögött Nadal (6,835) és Wawrinka (5,370) fejezte be a szezont.

2015.02.02.: Az év első GS tornáját követően, melyet Djokovic ötödik alkalommal nyert meg, tovább növelte előnyét Federer és Nadal előtt a rangsorban. Az Open-éra első ötszörös Australian Open bajnokának ekkor 13,045 pontja volt, míg a svájcinak 9,205, a spanyolnak pedig 5,745. Őket a negyedik melbournei fináléját is elbukó Murray (5,460) követte.

2015.06.08.: Nole az elveszített Garros döntőt követően megkezdi 150. hetét a világranglista élén Federer és Murray előtt. A negyedik pozícióba a második Major címét szerző Wawrinka jött fel. A negyeddöntőben kieső Nadal három helyet rontva épphogy bent maradt a top 10-ben.

 

2015.12.31.: A szezont bedaráló Djokovic karrierje során először vezette egész évben a rangsort. A szerb klasszis még a 2011-es évhez képest is elképesztő dominanciát produkált, melynek során három GS-t (Australian Open, Wimbledon, US Open) és hat Masterst nyert meg, amihez a végén még a világbajnoki trófeát is hozzácsapta. Nole minden nagy torna (GS, Masters, VB) döntőjében ott volt, amin elindult, egyedül csak a Monacói versenyt hagyta ki. Az évet 27-1-es GS és 39-2-es Masters mérleggel fejezte be, mindemellett pedig 16,585 pontot gyűjtött. A szerbet Murray majdnem fele annyi ponttal (8,945) követte. A harmadik helyen Federer (8,265), az ötödiken pedig Nadal (5,230) fejezte be a szezont..

2016.05.23.: Nole a Garros első játéknapján – melyen a non-calendar GS és karrier GS megnyerésére készült – lépett elsőségének a 200 hetébe, amivel ötödik teniszezőként sikerült bekerülnie a 200-as elitbe. Az örökranglistán már csak Connors (268), Lendl (270) Sampras (286) és Federer (302) volt előtte.

2016.06.06.: Djokovic a Garros megnyerésével megcsinálta a non-calendar year –és a karrier Grand Slam-et. A szerb zsinórban négy GS-t húzott be, amivel Laver (1969) után a második teniszező lett az elmúlt ötven évben, akinek ez sikerült. A 12-szeres GS bajnok az év második Major tornáját követően 16,950 ponttal vezette a ranglistát, Murray (8,915) és Federer előtt, aki annak ellenére, hogy a februári térdműtétje óta alig játszott, még mindig dobogón volt. A második kör után sérülés miatt visszalépő Nadal (5,405) viszont megelőzte az elődöntőben búcsúzó címvédő Wawrinka-t (5,035). Annak ellenére, hogy a nagy négyesből két játékos is komoly sérüléssel küzdött, a Garros-t követően nyolc hétig birtokolták az első négy helyet.

2016.10.17.: Federer-t követően Nadal is kiesett a top 5-ből, így 12,5 év után (2004. február) először egyikőjük neve sem szerepelt a legjobb öt játékos között. A ranglistát továbbra is Djokovic (12,900) vezette Murray (10,485) és Wawrinka (5,820) előtt. A negyedik helyen a wimbledoni finalista Raonic (4,690), míg az ötödiken Nishikori (4,650) volt.

 

2016.11.07.: Zsinórban negyedik tornagyőzelmét követően Murray (11,185) átvette a vezetést a ranglistán Djokovic-tól (10,780), aki 122 hetet követően volt kénytelen búcsúzni az első helytől, amivel a negyedik leghosszabb regnálást produkálta. Murray az őszi versenyeket letarolva első britként, az Open-éra 26. uralkodója lett. A Wimbledon óta betegszabadságon lévő Federer hét helyet rontva a 16. pozícióba csúszott vissza, aminek következtében 2002 októbere után először került ki a top 10-ből. A svájci 2001 májusa óta nem volt ennyire hátul a rangsorban, amikor a 18. helyen jegyezték. Federer-hez hasonlóan a sérüléssel bajlódó Nadal is rontott, aminek következtében már csak a nyolcadik volt.

2016.12.31.: Az évet pályafutása során először Murray (12,410) zárta az első helyen, aki a világbajnokság megnyerésével biztosította be a vezető pozíciót. A skótot a formahanyatlással küzdő Djokovic (11,780) követte, aki mögött Raonic (5,450) és Wawrinka (5,315) végzett. Nadal 3300 ponttal a 9. helyen, míg Federer 2,130 egységgel a 16. pozícióban fejezte be a szezont. A svájci legutóbb 2001-ben zárt a top 10-en kívül.

2017.01.30.: Federer fél éves kihagyást követően nyerte meg karrierje 5. Australian Open és 18. Major címét, amivel 35 évesen és 174 naposan minden idők legidősebb férfi bajnoka lett. A svájci klasszis ezt megelőzően 2012 júliusában, Wimbledonban tudott Majort nyerni. A fináléban ősi riválisát, Nadal-t múlta felül, akit tíz év után (2007 Wimbledon) tudott ismét legyőzni. Federer a siker után hét helyet javítva a 10. pozícióba jött fel, míg Nadal a 9-ről a 6-ra ugrott. Az élen egyébként nem történt változás, ugyanis a korai körökben búcsúzó Murray és Djokovic nevével kezdődött továbbra is a rangsor.

2017.04.03.: Az év eleji menetelést követően Miami után Federer (5,305) a negyedik helyre, míg Nadal (4,735) az ötödikre zárkózott fel. Az Australian Open-t követően a svájci az év első két Masters versenyét is behúzta, aminél jobban nem is sikerülhetett volna számára a visszatérés.

 

2017.06.12.: Nadal a tízedik Garros diadala után megszerezte a ranglista második helyét, melyet még mindig Murray vezetett. Mivel Federer a teljes salakpályás szezont kihagyta, a Miami után megszerzett negyedik helyről az ötödikre csúszott vissza. A harmadik pozícióban Wawrinka volt, míg a negyedikben az elődöntőben búcsúzó címvédő Djokovic.

2017.07.17.: Federer nyolcadik wimbledoni sikere után feljött a harmadik helyre Murray és Nadal mögé. A skót előnye ekkor már csak 285 pont volt a spanyollal szemben, így Rafa a korai kiesés ellenére karnyújtásnyira került a világelsőségtől. A negyedik pozícióban a második körben búcsúzó Djokovic-ot jegyezték, így annak ellenére, hogy a skót és a szerb sérülésekkel bajlódott – ugyanúgy, ahogy egy évvel korábban Federer és Nadal – a nagy négyest az első négy helyen jegyezték.

2017.08.21.: Rafa Nadal karrierje során harmadszor is világelső lett. A 15-szörös GS bajnok 2014 júliusa után tért vissza a teniszvilág élére, melyen Murray és Federer követte őt, akiket már csak öt pont választott el egymástól. A spanyol három elveszített keménypályás döntőt követően fénykorát idéző menetelésbe kezdett salakon, melyen zsinórban három tornát és 17 találkozót nyert meg, ami után 10. alkalommal is behúzta a Garros-t. A US Open előtti felvezető tornákon visszafogottabban teljesített, de mivel korábban hónapokon keresztül dominált, az elsőség megszerzése nem volt kérdés.

2017.09.11.: A US Open negyeddöntőjében búcsúzó Federer megelőzte Murray-t, így feljött a ranglista második helyére, aminek következtében 2011 márciusát követően ismét a két klasszis állt az első két helyen.

 

2017.10.16.: Rafa 150. hetét kezdte meg az élen, mellyel hetedik teniszezőként lépett be a 150-es klubba.

2017.12.31.: Nadal (10,645) karrierje során negyedik alkalommal is (2008, 2010, 2013, 2017) világelsőként zárta az évet. A spanyol mögött Federer (9,605) végzett, akivel sokáig szoros csatában volt a címért. A harmadik pozíciót az újdonsült világbajnok Dimitrov (5,150) szerezte meg a két ifjú titán Zverev (4,610) és Thiem (4,015) előtt.

2018.01.29.: Federer 6. Australian Open és 20. GS sikerét követően 155 pontra közelítette meg Nadal-t, amivel karnyújtásnyira került a világelsőségtől. A két bajnok mögé a finálét elveszítő Cilic jött fel a világbajnok Dimitrov-ot maga mögé utasítva. Az Ausztráliában visszatérő Djokovic a 13. helyen, míg Murray a 20.-on volt.

2018.02.02.: Első trónra lépésének a 14. évfordulóján Federer 36 és fél évesen a világelsőség kapujában állt. A svájcit mindössze 155 pont választotta el Nadal-tól, akivel 2005 júliusa és 2011 márciusa között közösen uralta a rangsort.

A bejegyzés trackback címe:

https://teniszhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8913676774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.