A világranglista állása Wimbledon után

2018. július 16. - Gyarmati Márió

Djokovic 13. GS címének köszönhetően visszatért a top 10-be, miközben Anderson és Isner karriercsúcsot állított fel. A világranglistát vezető Nadal a címvédő korai kiesésének köszönhetően 2000 pontos előnyre tett szert.

 

A világranglistát továbbra is Nadal vezeti, akinek az előnye 50 pontról 2230-ra nőtt, ami egyrészt a címvédő Federer negyeddöntős kiesésének köszönhető, aki ezáltal 1640 pontot bukott, másrészt pedig annak, hogy ő közben az elődöntőig menetelt, amivel tavalyhoz képest 540 egységgel szerzett többet.

Negyedik wimbledoni győzelmének köszönhetően Djokovic újra bekerült a top tízbe, ahonnan október 31-én csúszott ki. Mivel tavaly a tornát követően kényszerpihenőre vonult, az év hátralévő részében nincs megvédendő pontja, így a szezon végére akár a harmadik helyre is feljöhet, melytől jelenleg 2310 pontra van.

A top 10-ben a második fináléját vívó Anderson és az első elődöntőjét játszó Isner egyaránt karriercsúcsot állított fel. A második körben búcsúzó Cilic, aki három negyeddöntőt követően tavaly finalista volt, visszacsúszott a hetedik pozícióba.

2018008101.jpg

A keménypályát követően füvön is jeleskedő del Potro hamarosan karriercsúcsot állíthat fel, ugyanis jelenleg 270 pontra van a harmadik helytől, melyet még Zverev birtokol, aki címvédő a két hét múlva kezdődő ATP 500-as Washington-i tornán és az utána következő Kanada Mastersen is. Mivel a német 1500 megvédendő pontjával szemben neki csak 90 van, akár játék nélkül – de nem érdemtelenül – megszerezheti a harmadik pozíciót Washington-t követően.

A top 100-ban Anderson-on és Isner-en kívül még Kyle Edmund (16.), Stefanos Tsitsipas (32.), Matthew Ebden (43.), John Millman (52.), Alex de Minaur (68.), Matteo Berrettini (75.), Mackenzie McDonald (80.) és Yannick Hanfmann (99.) állított fel karriercsúcsot.

Fucsovics Mártont az év harmadik Major tornája után az 51. helyen jegyzik, ami két pozícióval rosszabb az előző ranglistás álláshoz képest. A 160. Balázs Attila viszont 22 helyet javított. Rajtuk kívül a top 500-ban még Piros Zsombor (399.) és Valkusz Máté 416.) szerepel.

Az idei pontverseny (ATP Race) top 10-es állása: Nadal (5760), Federer (4020), Zverev (3585), del Potro (3380), Djokovic (3355), Thiem (2995), Cilic (2915), Anderson (2820), Isner (2220) és Nishikori (1610). Djokovic a győzelemért járó 2000 pontnak köszönhetően tíz helyet javítva az ötödikre jött fel. Federer a korai kiesés ellenére továbbra is az éllovas Nadal mögött van. Fucsovics a 38. (737).

A bejegyzés trackback címe:

https://teniszhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr3014115989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.