Rekordok, amiket Djokovic még megdönthet

2018. augusztus 12. - Gyarmati Márió

Negyedik Wimbledoni győzelmével a szerb két küzdelmes év után visszatért, így egy új fejezetet kezdhet meg karrierjében, melyben ismét a sikerek és a rekorddöntések dominálhatnak.

Karrier Golden Masters

A három klasszis közül ő van a legközelebb a karrier Golden Masters (valamennyi ATP 1000-es verseny megnyerése) teljesítéséhez, ugyanis Cincinnati-t leszámítva már mindenhol diadalmaskodott. Djokovic annak ellenére, hogy pályafutása során már ötször volt finalista (2008-09, 2011-12, 2015), a győzelemhez igazán egyszer sem került közel, ugyanis eddig még a döntőben sosem nyert szettet. Az évek során háromszor Federer-től (2009, 2012, 2015), kétszer pedig Murray-től (2008, 2011) kapott ki. Abban az esetben, ha megnyerné az ohioi viadalt, akkor ő lenne az első olyan játékos, aki elmondhatná magáról, hogy megnyerte az összes Masterst.

Pete Sampras GS rekordja

Annak ellenére, hogy Federer után Nadal is túlszárnyalta az amerikai legendát a győzelmek tekintetében, Sampras eredménye a mai napig komoly mércének számít a férfi teniszben. Azzal, hogy Djokovic megnyerte a Wimbledon-i bajnokságot, egy sikerre került attól, hogy ő legyen a harmadik olyan játékos, aki beéri az amerikait az örökranglistán, és mivel a karrierjében van még néhány jó év, könnyedén meg is előzheti.

 

A legtöbb Australian Open trófea

Az, hogy egy játékos elmondhatja magáról azt, hogy egy GS-en hozzá fűződik a legtöbb bajnoki cím, egészen kivételes dolog, és óriási teljesítmény, ami egyúttal a sportág legnagyobbjai közé emeli őt. Federer és Nadal e tekintetben (is) már bevonult a történelemkönyvekbe, viszont Djokovic-nak is megvan erre az esélye. Valószínűleg a szerb számára ennek a célnak az elérése amiatt is fontos lehet, mert legfőbb riválisainak ez már sikerült, így ha neki is összejönne, akkor e tekintetben is egy lapon lehetne velük említeni. Djokovic és Federer hat-hat bajnoki címüknek köszönhetően jelenleg megosztva ülnek az Australian Open mindenkori trónján, viszont a szerbnek jó esélye van arra, hogy a trófeák tekintetében megelőzze a nála hat évvel idősebb svájcit.

A legtöbb VB győzelem

Öt világbajnoki címével (2008, 2012-2015) Sampras-szal és Lendl-lel áll holtversenyben az örökranglista második helyén, melyet a hatszoros bajnok Federer vezet. A svájcinak tavaly jó esélyei voltak a hetedik cím elhódítására, de az elődöntőben Goffin szetthátrányból legyőzte. A 37. életévében járó Federer már nem olyan biztos, hogy tovább tudja növelni győzelmeinek számát, melynek következtében a szerbnek reális esélye van ebben a mutatóban is megelőzni őt.

 

Két bajnoki cím minden GS-en

Ez a legjelentősebb rekord, melyet még elérhet. Az Open-érában eddig még senkinek sem sikerült mind a négy GS-en kétszer diadalmaskodnia, viszont erre jelenleg nem csak ő, hanem Nadal és Federer is esélyes, bár utóbbi szinte már csak elméletben, ugyanis a svájcinak a Garros-on kellene még egyszer nyernie. Ennek a rekordnak a beállításához inkább Djokovic-nak és Nadal-nak van reális sansza. A szerbnek ehhez Párizsban, a spanyolnak pedig Ausztráliában kellene ismét nyernie. Eddig mindketten négy finálét játszottak az említett tornákon. Nole három elveszített döntőt (2012, 2014, 2015) követően ért fel a csúcsra (2016), míg Rafa az első címe (2009) után három fináléban is alulmaradt (2012, 2014, 2017).

A legtöbb hét a világranglista élén

A 13-szoros GS bajnok eddig 223 hetet töltött az élen, vagyis 87-tel kevesebbet, mint az örökranglistát vezető Federer. Mivel a 31 éves szerb előtt papíron van még néhány jó év, ennek következtében így az esélye is megvan arra, hogy megelőzze a svájcit e tekintetben, hogyha már a GS győzelmek számában nem fogja tudni felülmúlni, ugyanis még egy ilyen pályafutásban sincs benne az, hogy a továbbiakban még nyolcat nyerjen.

 

1000 megnyert egyéni mérkőzés

Az elmúlt 5 évtized során eddig három játékos (Connors, Federer, Lendl) tudta elérni az 1000-es győzelmi határt. Nole-nak jelenleg 810 sikere van, amivel jelenleg az örökranglista 9. helyét foglalja el. Az aktív játékosok közül rajta kívül csak a 910 győzelemmel rendelkező Nadal-nak van reális esélye átlépni az 1000-es mérföldkövet. Ahhoz, hogy ő is elérje ezt a határt, még 190 találkozót kell behúznia, ami az éves karrier átlagából kiindulva (2006 és 2017 között átlagban 64 mérkőzést nyert meg szezononként) körülbelül három év múlva meg lehet.

A legtöbb top 10-es skalp

A rangsort jelenleg Federer vezeti 214 győzelemmel, akit Djokovic (184) és Nadal (161) követ. Nole csak 30 sikerrel, Rafa pedig 53-mal van lemaradva, így ebben a statisztikai mutatóban továbbra is nyílt a verseny. A szerbnek az éves karrier átlaga (2005-2017) 13, viszont ha csak a 2011 és 2016 közötti időszakot vesszük alapul, akkor ez a szám már 23. A legtöbb skalpot egyébként 2015-ben gyűjtötte be, melynek során 31 győzelmet szerzett.

 

65 egyéni siker minden GS-en

Djokovic karnyújtásnyira van Federer rekordjától, akinek az Open-érában egyedüliként sikerült mind a négy GS-en legalább 65 győzelmet szereznie (94, 65, 95, 82).  A szerb karrierje során eddig az Australian Open-en 61-szer, a Roland Garros-on 63-szor, Wimbledonban 65-ször, a US Open-en pedig 62-szer hagyta el győztesen a pályát. Egyébként az elmúlt öt évtized alatt eddig csak ők ketten tudták átlépni az 50-es és a 60-as határt is.

60 tornagyőzelem egy borításon

Nole jelenleg 51 keménypályás tornagyőzelmmel rendelkezik, így már csak kilenc serleg választja el attól, hogy egy borításon neki is 60 bajnoki címe legyen. Eddig ezt csak Federer tudta elérni, aki már 67 trófeánál tart. Ebben a statisztikai mutatóban azonban Nadal is meccsben van, csak ő salakon. Abban az esetben, ha nyer még három viadalt, akkor ő is belép a hatodik X-be.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teniszhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2014176723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.