A harmadik hely

2018. augusztus 19. - Gyarmati Márió

Juan Martin del Potro hétfőn a hetedik olyan játékos lett a nagy négyes által uralt érában, aki meg tudta szerezni a világranglista harmadik helyét.

A torontoi tornától visszalépő argentin a címvédő Zverev negyeddöntős kiesésének is köszönhetően lépett a harmadik helyre, mellyel karriercsúcsot állított fel. A US Open bajnok a múlt héten még a negyedik pozícióban volt, melyen pályafutása során korábban már háromszor is jegyezték.

A negyedik helyet először 2010. január 11-én szerezte meg, ami akkor elég nagy eredménynek számított, ugyanis előtte 70 héten keresztül - a 2008-as US Open óta - az első négy pozíciót Federer, Nadal, Djokovic és Murray birtokolta.  Az argentin mindössze öt ponttal került Murray elé, aki a következő héten már vissza is előzte. Annak ellenére, hogy csuklósérülés miatt az Australian Open után kilenc hónapig kényszerpihenőn volt, távolléte alatt két hét erejéig ismét a negyedik (2010. április) helyre került.

 

Négy évvel később, 2014 januárjában másodszorra is elérte legjobb helyezését, melyet a kiújuló sérülése miatt nem tudott megtartani. Mivel a rákövetkező években a csuklója miatt alig lépett pályára, távol került attól, hogy ismét megpróbáljon a kvartett közé betörni. Tavaly a szezon második felében a háromszor is műtött csukló viszonylag jól bírta a sorozatos terhelést, így hosszú évek után megszakítás nélkül tudott hónapokon keresztül versenyezni. Ezalatt az idő alatt szorgosan gyűjtötte a pontokat, az évet pedig ennek eredményeképpen a top 10 közelében zárta.

Miután márciusban megnyerte az Indian Wells-i viadalt, feljött a 6. pozícióba. Az év eleji formáját a borításváltás után is megőrizte, ami egy Garros elődöntőben nyilvánult meg, amit követően június 11-én harmadszorra is visszatért a negyedik helyre. Wimbledonban negyeddöntős volt, amivel 270 pontra közelítette meg az előtte lévő Zverev-et. A korábbi alkalmakkal ellentétben most nem jött közbe sérülés, így reális esély mutatkozott arra, hogy Amerikában új csúcsot állítson fel. Azt követően, hogy Zverev Washingtonban címet védett, Torontóban korán kiesett, aminek következtében del Potro feljött a harmadik helyre, amivel a nagy négyes uralkodása alatt a hetedik olyan játékos lett, aki meg tudta szerezni ezt a pozíciót.

 

A kvartett dominanciája következtében a világelsőség 2004. február 2.-a óta, a második hely pedig 2005. július 25.-e óta elérhetetlen a többiek számára. Az első helyet Federer anno Roddick-tól, a másodikat Nadal Hewitt-tól vette át, azóta pedig eltelt majdnem másfél évtized, melynek során csak Djokovic és Murray tudott konkurálni a két klasszissal. Miután a szerb 2007 nyarán megérkezett a svájci és a spanyol mögé a harmadik helyre, ez a pozíció is elérhetetlenné vált. Uralkodásuk csúcsán, vagyis 2007 augusztusa és 2013 júliusa között a világranglista első három helyét - időközben Murray-vel kiegészülve - kizárólag ők birtokolták.

A közel hat éven át tartó sorozat 2013. július 7-én szakadt meg, amikoris a Wimbledon-i bajnokságot követően David Ferrer feljött a világranglista harmadik helyére, amihez nagyban hozzájárult a címvédő Federer második körös kiesése, aki rengeteg pontot veszített. A svájci abban az évben pályafutása egyik legrosszabb szezonját teljesítette, melyet sérülés és motivációs probléma határozott meg. Mindeközben Ferrer elődöntős volt Melbourne-ben, finálét játszott Párizsban, továbbá előző évről volt egy US Open negyeddöntője, illetve egy Paris Masters címe is, így sok pontot gyűjtött, aminek következtében ő volt az a teniszező, aki helyzetbe tudott kerülni. A spanyol július és január között két periódusban 20 hetet töltött a harmadik helyen.

 

A 2014-es Australian Open megnyerését követően Stan Wawrinka-nak is sikerült megszereznie a harmadik pozíciót. A svájci a fináléban Nadal-t győzte le, aki a vereség ellenére is megtartotta a vezetőhelyet. Stan ezt követően behúzta a Monte-Carlo-i tornát, aminek jelentős szerepe volt abban, hogy a szezon első hónapjaiban a harmadik helyen maradjon. Az év első felét Djokovic és Nadal uralta, viszont a salakos idény után a spanyol sérüléssel küzdött, közben Federer és Murray feltámadt, Djokovic pedig megőrizte formáját, így újra övéké volt az első három hely. A rákövetkező évben a szerb megszakítás nélkül vezette a ranglistát Federer és Murray előtt, akik év végén helyet cseréltek.

Az elmúlt két év a nagy négyes számára a sérülésekről szólt, melyek miatt 2016-ban Federer és Nadal, tavaly pedig Djokovic és Murray volt kénytelen hosszabb időt kihagyni. Annak ellenére, hogy a GS-eket továbbra is ők uralták, a 2008 óta tartó dominanciájuk a klasszikus értelemben véve 2015-ben - talán csak átmenetileg - véget ért. 2016 augusztusa és 2017 júliusa között a harmadik helyet nagyrészt Wawrinka birtokolta, aki után tavaly ősszel egyszerre érkezett meg az elveszett generáció és a következő generáció Dimitrov és Zverev személyében. Az idei év első negyedében Cilic, utána pedig ismét Zverev volt a két klasszis mögött. 

Az elmúlt 11 évben csupán hét játékos tudta megszerezni a világranglista harmadik helyét. Ők összesen 131 hetet töltöttek el a pozícióban. A legtöbbet Wawrinka-nak sikerült, aki három periódusban 60 hétig volt harmadik. A svájcit Ferrer (20) és Zverev (18) követi. A további sorrend: Cilic (12), Raonic (10), Dimitrov (10) és del Potro (1-).

A bejegyzés trackback címe:

https://teniszhirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9914190171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.